FONTOS A valaha volt legnagyobb nyugati gázszerződést kötötte Magyarország

elon musk

Donald Trumpot saját szavazói oldozták fel, de 2025-ös verziója köszönőviszonyban sem lesz a korábbival (TOP 10 sztori - 4.)

2024. december 28. 06:00 | Szabó Ákos, Módos Dániel

Donald Trumpot saját szavazói oldozták fel, de 2025-ös verziója köszönőviszonyban sem lesz a korábbival (TOP 10 sztori - 4.)

A washingtoni Capitolium 2021. január 6-i ostroma után úgy tűnt, saját pártjában is kitaszítottá válhat Donald Trump, aki 2020-as választási veresége után csalást kiáltott. 2024 azonban Trump drámai és ellentmondásos visszatérésének éveként fog bevonulni a történelemkönyvekbe – nem véletlen, hogy a Time magazin 2016 után ismét az egykori ingatlanmágnást tette meg az év emberének, aki Ronald Reagan után második elnökként nemrég megkongathatta a Wall Street-i tőzsde nyitóharangját. Ám Trump első ciklusához képest jövőre komolyabb kihívásokkal fog szembenézni gazdasági, valamint bel- és külpolitikai fronton egyaránt, cserébe viszont a kormányában kisebb ellenállásba ütközhetnek a javaslatai hű szövetségeseinek és részletes terveiknek hála – bár ebből a szempontból a Kongresszus más tészta. Mi több, az amerikai gazdasági és médiaelit szintén másképp kezd viszonyulni hozzá, noha világszerte már többé-kevésbé kiismerték Trump működését, akit az örökségének bebiztosítása is foglalkoztathat második ciklusa során.

Komoly kihívót kaphatnak az amerikai fegyvergyártók - Hatalmas konzorcium formálódik

2024. december 22. 18:51 | Portfolio

Komoly kihívót kaphatnak az amerikai fegyvergyártók - Hatalmas konzorcium formálódik

Több jelentős amerikai technológiai vállalat tárgyalásokat folytat egy konzorcium létrehozásáról, amely közösen pályázna amerikai kormányzati megbizatásokra. A Financial Times értesülései szerint a Palantir Technologies és az Anduril Industries vezetésével formálódó csoportosuláshoz olyan cégek csatlakozhatnak, mint a SpaceX, az OpenAI, a Saronic és a Scale AI - írja a Reuters.

Az Egyesült Államok elkerülte a költségvetési leállást

2024. december 21. 10:33 | MTI

Az Egyesült Államok elkerülte a költségvetési leállást

Az Egyesült Államok elkerülte a karácsonyi költségvetési leállást, miután a képviselőház törvényben biztosította a szövetségi állam finanszírozását. A jogszabály több mint 100 milliárd dolláros segélyt juttat a természeti katasztrófák által sújtott amerikai régiók számára.

Elon Musk: Scholznak azonnal le kell mondania!

2024. december 21. 08:37 | Portfolio

Elon Musk: Scholznak azonnal le kell mondania!

Péntek este egy szaúdi férfi egy bérelt BMW-vel belehajtott a tömegbe a magdeburgi karácsonyi vásáron. Legalább két ember meghalt, a mentőszolgálat becslése szerint 60-80 ember sérült meg. A támadás után Elon Musk lemondásra szólította fel Olaf Scholz kancellárt.

Meghökkentő ötlettel álltak elő: ez lehet Elon Musk új munkahelye?

2024. december 20. 10:54 | Portfolio

Meghökkentő ötlettel álltak elő: ez lehet Elon Musk új munkahelye?

Mike Lee utah-i republikánus szenátor az amerikai Kongresszusban kialakult kormányzati leállás körüli káoszra reflektálva rendhagyó ötlettel állt elő: szerinte párttársa, Mike Johnson házelnök napjai meg vannak számlálva, helyette pedig Elon Musknak vagy Vivek Ramaswamynak kellene átvenni az alsóházi republikánus frakció vezetését - számolt be tegnap a Hill.

Darabjaira hullott Donald Trump utolsó pillanatban bedobott terve

2024. december 20. 09:09 | Portfolio

Darabjaira hullott Donald Trump utolsó pillanatban bedobott terve

Az Egyesült Államok csütörtökön egy lépéssel közelebb került a szövetségi kormányzati leálláshoz, miután a Kongresszus demokrata és konzervatív republikánus tagjai leszavazták a Donald Trump és Elon Musk által pártfogolt finanszírozási javaslatot, amely két évre felfüggesztette volna az adósságplafont - számol be a Washington Post.

Itt az új célár, a Tesla 2025 nagy befektetése lehet

2024. december 16. 14:53 | Portfolio

Itt az új célár, a Tesla 2025 nagy befektetése lehet

Új, minden korábbinál magasabb célár érkezett a Teslára, az elemzőház szerint a mesterséges intelligencia és a teljes önvezetés lesz a nagy sztori, Trump pedig segíthet a Teslának a céljai elérésében.

Mit kaphat Elon Musk Trump támogatásáért cserébe? Itt a válasz

2024. december 16. 07:16 | Portfolio

Mit kaphat Elon Musk Trump támogatásáért cserébe? Itt a válasz

Elon Musk nyíltan támogatta Donald Trumpot az elnökválasztási kampány alatt, el is indultak a találgatások azzal kapcsolatban, hogy Musk milyen kedvezményeket kaphat a következő amerikai elnöktől a támogatásáért cserébe. A Reuters úgy tudja, hogy Trump és csapata azt szeretné, ha a januárban hivatalba lépő kormányzat megszüntetné - az egyébként Elon Musk és a Tesla által ellenzett -  automatizált vezetési rendszerekkel ellátott autók baleseteiről szóló jelentéstételi kötelezettséget, vagyis a Teslára szabnák az új szabályozást.

Durva ellentmondásra derült fény Elon Muskkal kapcsolatban

2024. december 13. 21:20 | Portfolio

Durva ellentmondásra derült fény Elon Muskkal kapcsolatban

Az OpenAI pénteken visszavágott a cég korábbi társalapítójának, Elon Musknak, miután a milliárdos a múlt hónapban arra kérte a szövetségi bíróságot, hogy akadályozza meg a ChatGPT-gyártó cég átalakulását for-profit vállalattá, számolt be a CNBC.

Orbán Viktor: békeévek jönnek, jövőre megindulhatunk felfelé

2024. december 13. 07:59 | Portfolio

Orbán Viktor: békeévek jönnek, jövőre megindulhatunk felfelé

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió "Jó reggelt, Magyarország" c. műsorában adott interjút, a beszélgetés fontosabb részleteiről ebben a cikkünkben számoltunk be. Szó volt a 2025-ös költségvetésről, a szíriai helyzetről, a románok és a bolgárok Schengeni-övezethez való csatlakozásáról és Orbán Viktor nemzetközi diplomáciai útjairól.

Történelmi csúcson a Tesla - Mi jöhet még?

2024. december 11. 21:29 | Portfolio

Történelmi csúcson a Tesla - Mi jöhet még?

A Tesla árfolyama ma is meredek emelkedésben van, ennek köszönhetően pedig 3 év után először ért el új történelmi csúcsot Elon Musk cégének árfolyama, miután a befektetők most az árazzák, hogy a vállalat nagyot profitálhat majd a közelgő Trump-ciklusból.

Kesztyűs kezet nyújtanak Brüsszelből Elon Musknak

2024. december 10. 08:21 | Portfolio

Kesztyűs kezet nyújtanak Brüsszelből Elon Musknak

Az EU új technológiai és digitalizációs biztosa, Henna Virkkunen, békülékenyebb hangnemet ütött meg Elon Muskkal szemben, a korábbi nyilvános konfliktusok után. Az Európai Bizottság alelnöke hangsúlyozta, hogy minden online platformot egyenlően kezelnek az uniós szabályok betartásában.

Orbán Viktor Donald Trumppal és Elon Muskkal találkozott

2024. december 09. 22:51 | Portfolio

Orbán Viktor Donald Trumppal és Elon Muskkal találkozott

A magyar kormányfő tájékoztatása szerint délután Mar-a-Lago-ban találkozott Donald Trumppal és Elon Muskkal. Szijjártó Péter Facebook-oldalán megjelent képek szerint a külügyminiszter is elkísérte az Egyesült Államokba Orbán Viktort, valamint jelen volt Trump leendő nemzetbiztonsági tanácsadója is. Később Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke azt sorolta fel az MTI-nek, hogy a megbeszélésekre kik kísérték el Orbán Viktort. Ebből a tájékoztatásból pedig már az is kiderült, hogy a tárgyalásokon részt vett Jászai Gellért, a 4iG elnöke is.

Kiderült: Elon Musk összesen ennyivel tolta meg Donald Trump kampányát

2024. december 06. 09:48 | Portfolio

Kiderült: Elon Musk összesen ennyivel tolta meg Donald Trump kampányát

Az amerikai Szövetségi Választási Bizottsághoz (FEC) csütörtökön beadott jelentések szerint a Donald Trumppal szoros kapcsolatot ápoló Elon Musk, a világ leggazdagabb embere összesen legalább 260 millió dollárral, azaz több mint 100 millárd forintnak megfelelő összeggel járult hozzá a republikánus politikus 2024-es kampányához - írja a CNN.

Brutális szuperszámítógépet épít Elon Musk a mesterséges intelligenciának

2024. december 05. 08:25 | Portfolio

Brutális szuperszámítógépet épít Elon Musk a mesterséges intelligenciának

Az xAI, Elon Musk mesterséges intelligenciával foglalkozó startupja jelentős bővítést tervez szuperszámítógépes kapacitásában. A vállalat bejelentette, hogy megtízszerezi Colossus nevű szuperszámítógépének teljesítményét, és több mint egymillió videókártyát (GPU) fog beépíteni. A lépés célja, hogy behozza lemaradását olyan versenytársakkal szemben, mint a Google, az OpenAI és az Anthropic - írta a Financial Times. Az AI-technológiák gyakorlati alkalmazásáról lesz szó a Portfolio március 5-ei AI in Business rendezvényén, regisztráció és részletek itt!

Elon Musk barátja kerül a NASA élére

2024. december 04. 17:57 | Portfolio

Elon Musk barátja kerül a NASA élére

Donald Trump megválasztott amerikai elnök Jared Isaacmant, a Shift4 Payments vezérigazgatóját nevezte ki a NASA élére. A döntés jelentős változást hozhat az űrügynökség irányításában, hiszen Isaacman szoros kapcsolatban áll a SpaceX-szel és annak alapítójával, Elon Musk-al, írja a Reuters.

Részletes keresés